Gyermeknap 2021
Ebben az évben május 29-én tartottuk meg az iskolai gyermeknapot. Most nem a szokásos ugrálóvár jött el, hanem a tanárok szerveztek különböző programokat, sportversenyeket a gyerekeknek.
Reggel kilenc órakor kezdődött a nap. Az alsósok a községi parkban voltak, a felsősök a tornateremnél lévő sportpályán. A kicsiknek a tanító nénik különböző akadályokat találtak ki és a megalakított csapatok ezeket legyőzve haladtak tovább a cél felé. Nagyon izgalmas volt. Természetesen a szülői munkaközösség gondoskodott egy kis innivalóról és jutalomról is. Ezután volt még aszfaltrajz verseny és szabad játék is.
A felsősöknek is különböző helyszínek álltak rendelkezésre, hogy kipróbálhassák az ügyességüket. Volt akadálypálya a kerékpárosoknak, lehetett kézilabdát falhoz pattintani és a csúcs a kötélhúzás volt, amit mindenki kipróbált.
Délben kihirdettük az eredményeket és a jutalmazottak átvehették az érmeket, csokikat, amit szintén a szülői munkaközösség jóvoltából kaptunk.
A legjobb volt, hogy gyönyörű szép napsütéses idő volt, annak ellenére, hogy esővel riogattak. A programok jól sikerültek, ahogy a fényképeken is látszik.